Menni, menni

• Blog oldal
• Archívum
• 

Szeptember 5: Foncebadón- Molinasec

"Megtett táv: 20,7 km + eltévedés: kb. 7 km

Baromi jól indult a nap. Tegnap este még a mellettem alvók bohóckodtak kicsit (az egyik pasi a fejére húzott egy lepedőt, alatta villogott a fejlámpája és diszkózott meg ugrabugrált- szakadtunk a röhögéstől Ulrikével, másnap meg is kaptuk a többiektől, hogy "két lány nagyon vihogott" :P) Ma reggel pedig, varázsütésre, hirtelen mindenki felébredt. nagyon fura volt. De tényleg, ugyanabban a pillanatban, amikor Ulrike ébresztője megszólalt, hirtelen mindenki elkezdett cuccolni, de olyan tempóban, hogy kissé bepánikolva startoltunk Ulrikével a fürdőbe (1 WC, 2 zuhanyzó, 1 mosdó- mégse volt sorban állás!)

Aztán reggeli, méghozzá amerikai mogyoróvajjal (nem és nem bírtam lenyomni a torkomon, de nem volt más választásom). A pakolás most már rutin, 5 perc alatt tudok fullosan elkészülni, öltözéssel együtt! :)

 

Van 2 japán! :) Takeshi és Takeo, azt hiszem; egy fiatal meg egy idősebb pasi. Akkor ismertem meg az idősebbet, amikor megálltam egy pillanatra az őrült keresztes lovagnál, hogy lefotózzam a távolságokat jelző táblát (Manjarin). Mögöttem valaki felnevetett a Mexikó kiíráson. Megfordultam, ott állt egy japán férfi. Kérdeztem, csak nem Mexikóból jött? Mindezt persze japánul. Neeem, Japánból. Honto desu ka? Honto. :) (tényleg? Tényleg.) :) Aztán, amikor El Acebóban leültem kávézni, odajött és persze fényképezkedett :D

 

Ulrike meg akarta várni a napfelkeltét a Vaskeresztnél, de bennem buzgott a tettvágy és mentem tovább. El Acebóba az elsők között értem. Kértem a bárban egy cafe con lechet meg egy bocadillost 4,2€-ért,d e abszolút megérte. Nyamm!

[...]

Egyébként El Acebo gyönyörű kis kőházas falvacska.  [...]

Egy idő után tljesen egyedül mendegéltem. A látvány leírhatatlan...

Aztán nemsokára beért egy brazil srác, Miguel. Olyan jól eldumáltunk, hogy nem vettünk észre egy jelzést és bekövetkezett a tragédia: eltévedtünk. Egyszer csak feltűnt, hogy semerre nem látunk zarándokot (csak bárányokat:). Kb.  2 órán keresztül kerengtünk, próbáltunk rövidíteni de egy tüskés bozót mindig az utunkat állta. A vizünk elfogyott, dél volt, a hegye-dombok között...  Miguel három nyelven szitkozódott. Én próbáltam megőrizni a nyugalmam, elővettem az iránytűt (nagyapámtól:), de az se segített, mert bár az irányt megadta, úgyis bozótos állta utunkat...

Végül, végső elkeseredésünkben visszamentünk a "kezdőpontra". Megható látvány lett volna az épp akkor arra haladó báránycsorda, de nem volt az. Az út innen, hogy visszataláltunk, kínszenvedés volt. Amíg el voltunk tévedve, csak arra koncentráltam, hogy jutunk vissza és nem vettem észre hogy sajog a lábam. Amint meglett az Út, hirtelen feltűnt, milyen borzasztóan fáj a lábam...  [...] Belebotlottunk egy nagy szakállú, jó indulatú, Mikulás-szerű zarándokba, aki adott nekünk vizet meg pozitív energiát.

Egyedül értem be Molinasecába (Miguel keveset pihent, én elidőztem egy árnyékos, kúthoz közel eső helyen :). Leírhatatlanul gyönyörű,de én csak átrohantam rajta, a napi cél Ponferrada volt. Folyócska, középkori utcák, blabla. Még annyi ideig sem álltam meg, hogy bemenjek egy bárba mosdóba. [Egyébként nem tudom, miért. Úgy éreztem, hogy nekem mennem keeeellll, különben nem tudom, mi lesz. Valahogy ez olyan "már csak azért is elmegyek ma odáig" beidegződés volt :D]

[...]

2,2 km-re Molinasecától volt egy kilóméterkő: balra a hagyományos út, jobbra a rövidebb. A caminós mérföldkőnél leültem és megettem az egyik tonhalsalátát. minden izzott. Megjelent a szimpi, őszülő olasz pasi, aki előző este ugyanabban az alberguében aludt. kérdezték, jól vagyok-e, minden okés-e. lyan megható, hogy mindenki aggódik. Mondtam nekik, melyik a rövidebb út, hálásak voltak. [egyébként ez a segítőkészség meg hozzáállás leírhatatlan, szerintem ezt magyar ember nem értheti, csak ha megtapasztalja. Teljesen ismeretlen emberek jöttek oda hozzám, hogy mi van velem, jó vagyok-e, segítsenek-e. Pedig csak ücsörögtem :) Itt készül az egyik kedvenc caminós képem is, alant látható. ]

[...]

Ez az albergue [Ponferrada] 190 főt bír el, igazán ipari méretű. Négyágyas szobában alszom, fanciákkal. Az alattam lévő nő elesett, eltörte az orrát és abba kell hagynia a caminót... Én másfél órája fekszem (ilyen még nem volt), de a lábam nem sokkal jobb. Remélem, holnapra kipiheni magát. "

 

 

 

***

Distance: 20,7 + we got lost: ~5kms.

The day started extremely well. Yesterday, after we went to bed, some guys were acting funny. One of them pulled the white bledcloth on hi head and started to jump up and down, while he was wearing the headlamp with flashing lights... we were laughing so hard with Ulrike that today some guys were complaining about "some laughing girls". :D

There are two Japanese men here! Takeao and Takeshi, if I remember well. I met one of them while I was taking a photo of that board with the distances from cities on it. he was lauging at the "Mexico" sign and I asked him in Japanese, where he was from. (to be continued.)

 

 

Zarándok-archetípusok

Bár mindenki más és más, azért mégis csak sikerült összegyűjtenem néhány jellemző zarándok archetípust.

1. Az Abszolút Hívő

• Különleges ismertetőjel: szakáll, rózsafüzér, kereszt a nyakban/ brazil származás
• Viselkedése: csendes, halk, barátságos, segítőkész, távolságtartó. Bármikor szívesen beszél a Bibliáról és a Caminó adta transzcendenciális élményekről.
• Életkor: 40 fölött
• Előfordulás: Ponferrada után, de leginkább Santiago 50 km-es vonzáskörzetében, buszból kiszállva, egy napnyi távot megtéve.

 

2. A Mérsékelten Hívő

• Különleges ismertetőjel: nincs
• Viselkedése: lásd fent. Nem beszél vallásról, még akkor se, ha elvileg egy vallásos zarándokúton vesz részt. Azt mondja, csak azért van itt, mert olcsó, holott valójában a hitét keresi.
• Életkor: 20-40 között
• Előfordulás: Burgos- Santiago

 

3. Az Ateista Fiatal

• Különleges ismertetőjel: modern cuccok, közepesen drága túrafelszerelés/ nagyon csóró cuccok, túrázásra alkalmatlan felszerelés.
• Viselkedése: két véglet: vagy nagyon visszahúzódó, gyanús alak, vagy extrém módon barátkozó, mindenkit meghívó, fecsegő, levakarhatatlan személy. Szereti hangoztatni, hogy csak azért van itt, mert ez egy olcsó nyaralás/ mert itt könnyű barátkozni.
• Életkor: 19-25
• Előfordulás: bárhol Franciaország és Fisterra között.

 

4. Az Ezoterikus

• Különleges ismertetőjel: furcsa tekintet, halk, szaggatott beszéd, barátságos de furcsa kisugárzás
• Viselkedése: szívesen beszélget pszichológiáról, ezotériáról vagy bármiről, ami elvont. Esténként pszichodráma csoportot szervez az albergue-ben és rajzokat elemez, naplót ír. Nap közben legszívesebben egyedül gyalogol.
• Életkor: 30-40 között
• Előfordulás: SJPP-tól Fisterráig, gyalog.

 

5. A Csóró

• Különleges ismertetőjel: csóró, túrázásra alkalmatlan, rendetlen cuccok, nyitott hátizsák, szandál, félmeztelenül túrázás, talált, leeresztett kerekű Csepel-bicikli szerű jármű, harmonika, ukulele.
• Viselkedése: nagyon barátságos, kedves.
• Életkor: 18-25
• Előfordulás: random, de nem jellemző, hogy az egész utat megteszi.

 

6. Az Életét Rendbe Rakni Akaró Haladó Szellemű Nyugati Polgár

• Különleges ismertetőjel: méregdrága túrafelszerelések
• Viselkedése: szívesen barátkozik, ücsörög bárokban, eszik éttermekben. Magánszállásokon száll meg. Nyíltan bevallja, hogy van mit rendbe rakni az életében és ettől az Úttól vár megoldást.
• Életkor: 35-50
• Előfordulás: Az Út felétől Santiagóig.

 

7. A Furcsa

• Különleges ismertetőjel: senki nem mer vele szóba állni, mert nagyon furcsa.
• Viselkedése: csendben ül az albergue sarkában és néz.
• Életkor: ?
• Előfordulás:?

 

8. A biciklis spanyol zarándok férfi

• Különleges ismertetőjel: neonszínű, tapadó biciklis cuccok, hiperszuper mountain bike, jó s*gg.
• Viselkedése: rajban él, hangos, gyorsan halad.
• Életkor: 20-40
• Előfordulás: mindenütt.

 

9. Helyét Nem Találó Bölcsészlány

• Különleges ismertetőjel: kelet-európai származás, fancsali arc, barátkozásra képtelenség.
• Viselkedése: frusztrált, mérges.
• Életkor: 23-27
• Előfordulás: SJPP-Santiago

 

10. Hibbant, lelkes, mosolygós, világra nagy ívben tojó, fontoskodó, hangos, vicces, öreg Ír bácsika

• Különleges ismertetőjel: több rétegnyi vastag pulóver (33 fokban)
• Viselkedése: lásd a típus nevét! :)
• Életkor: 60-
• Előfordulás: Galícia, turistacsoport vonzáskörzetében.

 

+1 A Turbó Zarándok

Ő nem is igazán zarándok. Az utolsó napnyi etapot teszi csak meg, turistacsoporttal érkezik és távozik, nordic walking bottal klappog és nagyon büszke magára. Félreértés ne essék, nem csak nyugdíjasok ezek- nekik megbocsájt az ember. láttunk plázacica-turbókat is, ezeken jókat röhögtünk!

 

 

Hát, ennyi lenne. Nem fedi le az összes típust, de legalább megpróbáltam! :)

Szept 4. Murias de Rechivaldo- Foncebadón 3.rész

"Ma kemény nap volt. hegynek fel, nehéz terepen. Borzasztóan éreztem magam. Bármennyire is gyönyörű a kilátás (1400 m fölött), állandóan a lábam elé kell néznem, mert amint felpillantok, megbotlom egy kőben és az a legrosszabb...

Annyira meleg volt, hogy a környező hegytetőkön egyetlen szélerőmű kerekei se mozdultak... még az arcomról is folyt az izzadtság! :S

 

Ulrike azt mondta, van egy jó albergue -a parókia tartja fenn. Szóval megkerestem- időközben elváltunk, mert mindketten egyedül akartunk lenni. Megtaláltam. Szuper a hely- kicsi, barátságos, komfortos. A hospitalero egy pasi San Fransiscoból...ez akkor derült ki, mikor megdicsértem, milyen jól beszél angolul :) [facepalm:D]

Ma rengeteg ember van a Caminón. Az előző napokhoz képest borzasztó nagy a zsúfoltság, állandóan előzgetsz és előzgetnek. Iszonyú. Ulrike félt, hogy nem lesz helyünk, de persze lett. [lásd előző bejegyzés.]

Egyébként azt figyeltem meg, hogy még a nagyvárosokban is köszöngetnek, hogy "Buen Camino!". Nagyon jó érzés.

Tegnap az albergue-ben a spanyol bicajos pasik próbálták kimondani a nevem, de persze nem tudták. :) Mikor ide értem, ahol most vagyok, épp itt pihentek és azt mondták, gyakorolják a nevem Santiagóig :)

update: 21:45

Egyébként a vacsi frenetikus volt. Amikor a naplót írtam Ulrikével, egy "kelta" bárban voltunk, előttünk a szélerőművek. gyönyörű volt. Aztán megjelent José Luis [hölgyolvasóim kedvéért: kék szemű, ősz hajú, magas állami beosztásban dolgozó, hiper intelligens, sármos brazil pasas, lehet fantáziálni :D] és meghívott egy sörre, bár nagyon tiltakoztam :D Itt mindig mindenki meghív engem, olyan jó...

Szóval, visszaértünk az alberguebe. Sokan vagyunk az albergue-ben, de majd' mindenki fiatal, szóval jó a hangulat. Amikor visszaértünk, Christoph, a kanadai srác épp Jamie Olivert játszott és fantasztikus vacsit készített. Olyan guszta volt..már messziről éreztük az illatát. [Mindeközben a francia raszta, néger srác elkezdett ukulelézni, kötelezően elénekeltük az Over the rainbow-t, az olasz srác beszált harmonikával, míg mi Maruval, Miguellel és Ulrikével elbénáztuk a Bob Marley számot... készítettem róla videofelvételt, de nem teszem fel. akit érdekel, keressen meg és megmutatom!:) ] Várnunk kellett még a vacsival, amíg összedobtunk egy kis donatívót borra ( :P) és a srácok elszaladtak a boltba. Már majd' meghaltunk az éhségtől- itt ugyanis kötelező közös vacsi volt!!

Annyira jó volt a vacsi, hogy azt el se tudom mondani. Olyanok voltunk, mint egy nagy család: mindenki egyszerre beszélt és mindenkinek egyformán ízlett Chritoph főztje. (...)

 

 

 

Ulrikével elmentünk a Cruz de Ferro-hoz. naplementére értünk oda. (...) [namost, ez úgy volt, hogy U. kitalálta, hogy napfelkeltekor akar majd ott lenni. aztán, mivel csak két km-re voltunk tőle, eszébe jutott, hogy a faluban megszálló összes zarándoknak ugyanez a terve, úgyhogy vacsi közben odasúgta, hogy lépjünk le és menjünk el, nézzük meg naplementekor. Ez jó dolog volt, főleg mert teleettem magam Christoph issssteni tonhalas rizsével, Maru salátájával na meg a lencsefőzelékkel... Nna, így kocogtunk a Vaskeresztig, ahol jól elvoltunk, mert csak mi ketten voltunk, távol mindentől...fényképezkedtünk, küzdöttünk a légyrajok ellen és megálltunk hallgatni a Csendet.]

 

Megyek aludni, ezt úgysem lehet szavakkal kifejezni. Boldog vagyok! :) "

Szept 3-4. Murias de Rechivaldo- Foncebadón 2.rész

" Szept 4.

21,9 km, ha jól számoltam.

A tegnapi napot nem fejeztem be. Megérkeztünk Astorgába, ahol sok minden történt. Először is, ittunk kávét és ettünk empanada*-t, ez kb. olyan, mint a pizzás táska, chorizóval volt töltve. Kicsit (sokkal) vastagabb és masszívabb a tésztája és késsel-villával eszik. A kávéhoz még automatikusan kaptam édes kalács szerűséget. Mit ne mondjak, alig bírtam mindezt lenyomni...

Ezután rögtön a postára siettünk Ulrikével és Luanával, aki időközben beért minket.  [itt következne egy nem túl fontos ámde igen érdekes esemény leírása, melyben Ulrike új credencialt kér és az öreg hospitalero varázsérintéssel lezsibbasztja Ulrike fájó vállát.]  Szóval, Posta. Jujj...

Kb. fél óra volt, nem akarom részletezni,a  lényeg, hogy sok spanyol-portugál hadova után sikerült feladnom a csomagot Santiagoba..** :) Ezután még bementem a szupermarketbe és vettem vizet, tonhal salit [ezen éltem, de tényleg], marlenkát vagy mit meg egy új törülközőt mivel a régi nagyot feladtam postán és azért türcsi nélkül elég nehéz fürdeni.. :D [javaslat: a kis törülköző bőven elég, ne fáradjatok a nagy fürdőlepedő-méretűvel mert iszonyú nehéz !]

Leültem a püspöki palota előtt, hogy megvárjam a többieket. Be is futottak hamar. Megnéztük a palotát, vettem zarándokbotot (fehér, Astorga felirattal!) és mi U-val indultunk tovább.***

Szuperjó volt az út, egyenes, akadálymentes. A furcsa nevű faluban megláttuk a magán albergue-t és azonnal beleszerettünk. Kőház, sok-sok muskátli, nagy, zárt udvar.. mi kell még? 8 € volt (plusz még, ha kértem volna kaját, de nem kértem). Soknak találtam- akkor. Aztán rájöttem, hogy jobb döntést nem is hozhattam volna! A nagy hálóteremben gyönyörű fa ágyak voltak, kicsit olyan volt, mint egy stílusos istálló. Mivel kőből épült, kellemesen hűvös volt. Na meg tiszta. Iszonyú tiszta. Persze sikerült elsőre megtalálnom a férfiak zuhanyzó- WC-jét :D U. bejött és mondta hogy a pasiknál vagyok :D Király, ez is csak én lehetek.. :D Szerencsére akkor még csak mi ketten voltunk összesen az alberguében.. :D

Nagy, szuperkulturált fürdőszoba volt (a lányoké is), 4 zuhanyzó, 4 mosdókagyló + tükör és 3 WC- ez tiszta luxus! Aztán kiültem a tornácra, hogy leápoljam a lábam. A hospitalero, aki nem beszélt angolul, jött s adott nekem mindenfélét: izomlazítót meg betadint a sebemre. [ ugyanis reggel ráléptem egy ágra, ami akkor fel se tűnt, de úgy megkarcolta a lábam, hogy a sebhely még most is ott van... örök emlék lesz az a nap! :) ]

Azután U. meghívott egy pofa sörre és kaptunk hozzá olajbogyót. **** Szörnyen nem ízlett (nem szeretem), de olyan jó volt elcsipegetni!

Nagyon kevesen voltak az albergue-ben: egy francia nő, egy brazil pasi, [José Luis, akivel később majd iszok egy sört, sétálok kicsit, és aki valójában nem is alszik ott!]  néhány biciklis, meg a nagydumás spanyol a bicajjal. Senki más. Fura volt.

Mentem a konyhába, hogy végre főzhessek a szuperjó tábori edényemben :) Elkészítettem a yakisobát (zacskós tésztaleves). Ulrike is vett belőle egy keveset. A konyhában összehaverkodtam a hospitalerával (?), ő jól beszélt angolul. Megmutatta, hogy készül az igazi spanyol tortilla, kibeszéltük az olasz pasikat és a végén kaptam egy ingyen vacsit! Fél adag (=itthon nagy adag) tonhalat salival, tortillát ***** és persze bort! Komolyan, mindenki tömött, hogy egyek, pakolták a tányéromra a kaját, ha akartam se maradhattam volna éhes! :) Hihetetlen, milyen kedvesek, barátságosak és nyitottak voltak ezek az emberek- tényleg nem sajnálták tőlem, pedig akár azt is mondhatták volna, hogy ha nem fizettem, ne is egyek! [...] Rengeteget nevettünk, fantasztikus volt. Ha szabad ilyet mondanom, rég nem éreztem magam ilyen jól. [...] "

 

*: e napon kezdődött életem végéig tartó szerelmem az enpanadas iránt, amely majd akkor jut tetőpontra, amikor megkóstolom az empanadas galegas-t, avagy a tonhalas- paradicsomos galíciai változatot.

**: túl sok cuccot vittem, három kilónyi feleslegességtől így szabadultam meg.

***: itt történt az, hogy a túraboltos küldött nekem Luanán keresztül egy ingyen táskacsatot... csoda ez is :)

****:a spanyoloknál ez ugye alap, az italhoz mindig jár valami rágicsa. Nagyon-nagyon jó dolog ám ez.

*****: krumplis-hagymás-tojásos omlett szerű egytálétel.

 

Az Aggodalom az Albergue-k miatt

Minden zarándok (na jó, 90%) legnagyobb aggodalma az, hogy hiába gyalogol sokat, a nap végén nem lesz hol lepihennie...

Hát elárulom, lesz. Ahogy ezt az egyik hospitalero mondta nekem, mikor elmondtam neki, hogy féltem, nem lesz már helyem:

"We always have beds. If we don't, we make!"

Tehát: Mindig vannak szabad ágyak. Ha nem, készítünk.

Szóval kedves leendő zarándokok: ne aggódjatok! Pár nap után világossá válik majd, hogy bőven vannak szálláshelyek végig az úton. Az alábbi linket is csak azért teszem fel ide, mert egy kedves zarándoktárs ma posztolta Facebookra, és mert olyan jó visszanézegetni a képeket :)

 

Szept 3. Murias de Rechivaldo- Foncebadón 1.rész

" Megtett km:kb. 16. A perfect day I guess.

Privát albergue, 8 € volt. Bele sem merek gondolni mennyit költöttem ma, de muszáj volt. :)

Fantasztikus volt ez a nap, de tényleg. Isszuk a nagy sört, Ulrike napozik, én az árnyékban ülök és minden nagyon okés.  [...]

Borzasztó rosszul aludtam- az albergue kicsi szobájában három ember horkolt (és egy beszélt álmában:) és amikor valaki megmozdult, az egész ágy remegett és megmozdult és nyikorgott. Szörnyű éjszaka volt, alig bírtam aludni. Állandóan az órát lestem, de komolyan. Aztán hat órakor megszólalt Ulrike mobilja és ő jó hangosan felkiáltott: "Good morning everybody!" Olyan vidáman és frissen hogy totál lesokkoltam, ez egyáltalán nem jellemző rá :) Aztán viszonylag gyors pakolászás, egy reggeli tonhalsaláta és go! Megtöltöttük a kulacsunkat és nekiindultunk. Elhaladtunk egy mezőgazdasági telep mellett, láttunk egy kutyát. Ulrike kicsit megijedt, de mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem fog minket megtámadni. Szuperjó volt hajnalhasadáskor gyalogolni. A terep kissé kemény volt olyan értelemben, hogy a vörös agyagos földön sok kő, nagy kavics volt, így állandóan lefelé kellett néznünk a lábunk elé. Amúgy mezők, dombok és furcsa (szagú) fák mellett haladtunk el. Szépek, érdekesek voltak, ugyanakkor büdik is :)

[ e napnak befejezése a következő bejegyzésben jön majd. ]"

 

***

" Kms: 16.A perfect day I guess.

A private albergue, cost 8€. I don't want to know how much I have spent today... well, it was utterly necessary :)

Today was fantastic, really. We're drinking the big beer, Ulrike's sitting on the sun, me in the cool shadow and everything is very OK.

I had a terrible sleep- out of three, three people snored and one talked in her sleep. Every time someone moved, the whole bed started to move and give loud noises. I was looking at the watch the whole time. Then, at 6AM, Ulrike's mobile rang and suddenly, with a lot of energy she shouted 'Good morning everybody' It was very surprising from her :) Then a relatively quick packing, a tuna salad for breakfast and go!

We refilled our bottles with extreme fresh water and left.

We passed an agricultural farm by and saw a dog from which Ulrike was terrified by I tried to cool her down. It was amazing to walk at dawn.

The road was a little bit rough with huge rocks- we had to watch our steps. But the hills and fields were nice, and even the strange trees which smelled... well.. bad :D "

[second part coming soon- I finished describing it the following day]

 

Ezt a zenét hallgattuk az udvaron, és nagyon jó volt. / We were listening to this while sitting on the terrace- and it felt so good!

ui.: itt az albergue linkje, ma találtam :)

 

Boldog Új Évet Kívánok!

Hamarosan beköszönt 2011 és ha már a karácsonyi üdvözlet elmaradt, akkor legalább ez legyen meg, nem igaz?

Ha összegezni kellene az idei évet, azt mondanám: érdekes. Nem történt olyan nagyon sok, számszerűsíthető dolog, de azok nagyon. Ezek közül is kiemelkedik a Camino, ami alapjaiban változtatta meg az életem (igen, akkor is ha ez közhely:). Visszakaptam azt, aki valaha voltam, a nélkül,  hogy nagy áldozatot kellett volna hoznom érte. S ami még jobb, találtam valami olyasmit, ami nélkül az életem üres és szürke és egyhangú és magányos- egyszóval minden rossz lenne. Találtam új célokat és új kihívásokat, amiknek köszönhetően megint van miért élnem és léteznem és küzdenem és akarnom. A Caminora azért mentem, hogy rendbe tegyem az életem, de nem hittem, hogy ezt ennyire túl fogom teljesíteni. Nem csak, hogy rendbe tettem mindent, hanem találtam is valamit, kincset, ami csak az enyém és bármennyire is akarjátok, nem adok belőle! :P Tényleg igazuk lehet a kínai horoszkópoknak, azt mondják, ez volt a Tigris éve... az én évem. De a következő még jobb lesz! ;)

Kívánom, hogy mindenki találjon valami olyasmit, amit én és akkor, amikor a legkevésbé számít rá... boldog új évet!

 

***

 

2011 will arrive soon and if I forgot to send you holiday wishes for christmas, I should do this now at least, I guess.

If I should sum this year up in one word, I would say: interesting. Not so many things have happened but those were important. One outstanding event was the Camino of course. It changed my whole life (even if it's so boring to say that). I got myself back, the one I used to be long-long ago and I did not have to sacrifice anything for it. What's even better: I found something I could never wish for and which without my whole life would be empty and grey and sad and lonely and every negative word you can think of. I found new goals and new challenges for which I can live and strive and  fight for. I started the Camino to pull my life back together again- I managed to do that and  what's more: I found a Treasue, which is indescribable. And no, I won't give you any of it, no matter how hard you ask for it ;) Maybe chinese astrology was right: this is the year of the tiger, so my year- the year when big things happen to me. A fantastic year..but the next one will be even better.

I wish you all find something like me when you're not expecting it- and that it would make you as happy as me. Happy New Year my friends!

El Camino, a divat

Valahányszor szembetalálkozom az El Camino kifejezéssel az interneten, felcsillan a szemem... És néha hatalmasakat csalódom az emberekben. Miért?

Mert ma is olvastam vagy tíz kommentet, amelyek mind azt ecsetelték, igen megvető hangnemben, hogy az El Camino nem más, mint egy divathullám és igen idegesítő. Szeritnem ezeknek az embereknek 1. nincs igazuk és 2. keserűek. Miért gondolom ezt?

1. El Camino, a divat: valóban, az Út népszerűsége soha nem látott mértéket ölt, a zarándokok száma idén 200.000 fölött (!) volt, a szállások valóban tömegszállások, Galíciában, de főleg Sarria után már állandóan van a látótérben másik zarándok, az árak pedig magasabbak a szokásosnál. Sőt, Santiago utcáit elöntötték a Camino-s szuvenírboltok. Bizony, a Camino népszerű... de miért?
Senki nem gondol arra, hogy az embereknek igényük lehet erre az egészre? Hogy a modern ember ritkán tudja azt az érzést megtapasztalni, amikor egyedül lehet, távol a megszokott világ zajától? Senki nem gondol arra, hogy a modern embernek is van spirituális igénye?
Persze, egyre több zarándok vág bele a kalandba pusztán azért, mert olcsó. Vagy mert kihívás. De ezek az emberek soha nem zavarták azokat, akik igazán komolyan, lelki okokból zarándokolnak. Engem soha nem idegesített egy zarándok se, csak azért, mert ő sportember és csak azért gyalogol pár száz kilómétert. Nehéz elfogadni, hogy valaki rászánja magát erre az egészre? Nehéz elvonatkoztatni a saját lelki világunktól, gondolatainktól?  Ha valaki nem tolerálja azokat, akik pusztán divatból mennek zarándokolni, annak, úgy gondolom, magába kellene néznie és elgondolkodnia, mi is olyan zavaró ebben.

És akkor itt jön a 2-ik pont. Vajon miért visít fel/morog valaki, ha azt mondom, El Camino? "Az El camino akkora hype, hagyjuk már, tököm tele van vele". Ha jól emlékszem, szóról szóra ezt írta valaki ma egy netes fórumban. Miért? Azért, mert emberek százezrei indulnak el egy lelkileg-testileg megerőltető túrára, abban a reményben, hogy az majd színt visz az életükbe vagy megváltoztatja azt? Mi ebben a gond? Miért zavaró, hogy egyesek- sokan-így alkalmazzák a mentálhigiénés kezelést? Hiszen nem másról van szó tulajdonképpen, mint a lelki egyensúly helyreállításáról. Akinek pedig esze ágában sincs lelkizni, csak a sportteljesítményre vágyik- nos, az is dicsérendő: 800 km gyalog nem semmi. Mondom én, aki "csak" 320-at tett meg. Jobb otthon ülni az internet előtt és netes fórumokban fröcsögni, mint ellátogatni a világ egyik legszebb helyére, egy ezeréves történet és egy fantasztikus közösség  részévé válni? Jobb megkeseredve begubózni, mint a természetben túrázni? Jobb az esős, negatív magyar légkör, mint a napos, mosolygós spanyol? Jobb mindig azt csinálni, amihez hozzá szoktunk, mint valami újba belevágni? Jobb bezárni az elménket, mint kinyitni s az újat megtapasztalni?

 

Kedves fröcsögők! Igen, a Camino "már nem a régi." Bizony, a szállásért fizetni kell. Tőke kell hozzá, mint minden más nyaraláshoz. De a világ változik, semmi sem állandó. Néhány kivétel akad, ilyen a Zarándoklás: aki valóban zarándokolni szeretne (mint én), az tudni fogja, hogyan és hol tegye. Az ezeréves Camino olyan, mint az Élet: vannak rajta hívők, ateisták, apácák és plázacicák, szegények és gazdagok... és csak rajtunk múlik, hogyan, milyen hozzáállással járjuk végig. Mindenki azt kap, amit bele tesz. Ha valaki keserűséget, irigységet, akkor azt fog kapni. Ha valaki szeretetet és boldogságot- nos, annak élete egyik legszebb élményében lesz része!

Szeptember 2; Santibanez de Valdeiglesias

 

"Ma nagyon meleg volt. Amikor azt mondom, meleg, akkor arra gondolok, hogy még most is érzem a napsütés melegét a tarkómon. Reggel korán akartam elindulni, de persze megint Luanára vártam-egy darabig. Fél nyolcig, ha jól emlékszem. Aztán már olyan mehetnékem volt, hogy csak na- csatlakoztam Ulrikéhez, a német lányhoz. Hozzánk meg csatlakozott a német pasi, akinek nem tudom [és soha nem fogom megtudni] a nevét. Nem beszélgettünk túl sokat, néha percekig némán meeeentünk.

Éjszaka nagyon fájt a térdem és hajnalban azon törtem a fejem, mi a francot csináljak.Nagyon közel álltam a síráshoz. Az nem lehet, hogy már a második napon feladjam! Sosem volt semmilyen sérülésem, szóval nagyon meg voltam ijedve, mi lesz ha lesérülök.

Aztán amikor elindultunk, hirtelen elöntött a buzgóság. Ulrike olyan tempóban indult meg, hogy még nekem is gyors volt. Luanához képest rohanás. Meg is feledkeztem a térdfájásról, tartani akartam a tempót.

Miután kávéztunk egy bárban, a német pasassal mentem tovább. A bárban ittam egy tejeskávét és annyi elég is volt. Mindenki odagyűlt körénk, tiszta klubélet volt. Befutott Luana és kitalálta, hogy odaadja nekem a táskája egyik csatját :D Imádom ezt a csajt! [csak nem volt jó az a csat sajnos].

Aztán, mint említettem, a német pasival mentem tovább. Beszélgettünk erről-arról. Elmondta, hogy szétmentek a feleségével és azért van most itt, hogy kitisztuljon a feje. Meghatódtam.

Aztán, mikor kezdtünk belejönni a beszélgetésbe, belém nyilallt a felismerés, hogy a fényképezőgépet a bárban hagytam a nagy sietség miatt. Nem tehettem mást, minthogy visszaindultam- pedig olyan jó tempót mentünk!

Még alig mentem vissza 200m-t, mikor szembejött Sonia, a másik (vörös) német lány és már messziről kiáltotta, hogy "camera!". Na mondom, angyalokkal vagyok körbevéve! A napi csoda is megvolt... [pláne úgy, hogy nem is ismertük egymást, csak Sonia látta a bárban, hogy ott ülök...] Nem kellett visszamennem!!

Aztán a csajok beértek minket (Luana és Ulrike), így jó darabon együtt kutyagoltunk. [itt naplóírás közben elmentem megmosni az idei első gyönyörű, zöldszemű szőlőt, nyamii]

Szóval, beértünk Hospital de akármiben ami Hospital de Orbigo elővárosa. Láttuk a hidat, köteleztem a többieket a csoportképre. Persze a végén mindegyikünk gépével készült kép :) A hidat épp felújították, a folyó eléggé ki volt apadva és láttam a partján gyerekrajz-fákat.

Hospital de Orbigoban Luanával és Ulrikével menetünk a gyógyszertárba. Vagy fél órát eltöltöttünk ott. Mire skerült találnom egy jó térdszorítót, kiderült, hogy 32 (!!!) €-ba került. Mondanom se kell, nem vettem meg. Helyette vettem gumis fáslit, 1,72€-ért darabját- kettőt. És láss csodát, sokkal kényelmesebb, mint a vérprofi térdszorító! Ulrike mondta, hogy ragyog az arcom :)

Ott, helyben be is ültünk egy ebédre. Nem az első Bar-ba, hanem abba, ami az első utcán balra volt. Jól tettük. 6€-ért kaptunk 2 tükörtojást, 2 szelet bacon-t, sültkrumplit, 2 virslit, plusz 1€-ért sört. A zarándok menü meg 9€ lett volna :) És ezzel is olyan jól laktunk, hogy na!

Aztán Luana maradt H.d.O-ban, mi Ulrikével úgy döntöttünk, jövünk tovább Santibanezbe. Délután kettőkor elindulni iszonyú volt, tűzött a nap, alig volt árnyék. Mezőkön jöttünk át, minden ki volt égve... Aztán hegynek-dombnak... igazából fel... köves terepen...áá...

Ulrike jól mondta: a mai nap tele meglepetésekkel: reggel kukorica, napraforgó, aztán vasút mellett, autópályán át, aztán kiégett mezők, ahol nincs SEMMI... A nap végén, 3-4 körül meg veszett meleg.

Meghatároztuk a "Zarándokot, mint Állatfajt":

"Zarándok: Ritka állatfaj; élőhelye Spanyolország északi része. Viselkedése furcsa: a nappalt egyedül vagy kis csoportokba vetődve tölti, estére falkába tömörül. Nappali állat, kora reggel bukkan fel speciális élőhelye, az albergue kapujában, ahol mindössze egyetlen estét tölt, aztán új fészket keres. Különleges tulajdonsága, hogy egész nap gyalogol. Hogy miért, a tudósok még nem fejtették meg. Könnyen felismerhető a hátán hordozott speciális szervről, melyet hátizsáknak hívnak. A Zarándok ebben hordja a túléléshez szükséges (és szükségtelen) dolgokat, ebben tárolja a vizet és az energiát adó kekszet. A Zarándok húsevő, de barátságos. Legfőbb tápláléka a már fent említett keksz, a bocadillos, a cafe con leche és a Zarándok menü. Ha találkozunk eggyel, ne bántsuk. Etetni szabad, ezt különösen szereti. Minden Zarándok egyetlen pont felé vándorol, ez pedig Santiago."

- mert hogy az állatok mit gondolhatnak rólunk, hogy a nagy melegben gyalogolunk és nem is pihenünk. :D

Aztán beértünk Santibanezbe, ahol a hospitalero annyira barátságtalan volt, hogy csak na... Tovább is mentünk volna, ha Astorga nincs annyira messze... és ha nem lett volna annyira késő. Így maradtunk.Nem túl szép a. , nem a legtisztább, messze nem modern, de a kert kedves, tele van körtefákkal. Most is ott ülünk.

A szoba nagyon pici és öten vagyunk benne, ebből 2 fiú. Ők nem túl szimpik, ami azt illeti... Így messziről legalábbis. A fáslival nem fájt a térdem; csak a derekam. De a német fickó azt mondta, ez majd elmúlik 2-3 napon belül. Hát nagyon remélem :)

rájöttem, hogy tök jó spontánnak lenni. Ma reggel már elő se vettem a térképet, úgyis mindenkinek van. Csak ha ijesztő elágazás van (amilyen volt az autópályánál), akkor. Eddig még nem tévedtünk el. Nehéz is lenne, mert szinte mindenütt NAGY és jól látható jelzések vannak. Az emberek pedig segítőkészek és kedvesek, még ha nem kéred őket, akkor is segítenek.

Egyszóval szuperjó ez a Camino: a peregrinók 90%-a kedves, nyitott és tényleg érdekli, mi van veled. Ja, és segítenek. Luana nekem adta az izomlazító sprét, meg 3 kinyomtatott oldalt a távolságokkal-és volt oly kedves, hogy a mellékelt portugál nyelvű kommentárokat lefordította angolra :)

Egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Úgy értem, kellemesen el vagyok fáradva, de mentálisan napról napra frissebb leszek.

Ulrike azt mondta, hogy "I am happy to walk with you because you have a nice personality". Awwww, úgy meghatódtam :)"

 

"Sept 2. Santibanez de Valdeiglesia. Distance: 18,9km

Today was extremely hot. When I say hot, I mean it. I can still feel the heat of the sun on my neck. i wanted to leave early today but naturally I had to wait for Luana. Till half past seven, if I remember well. Then I wanted to leave so badly that i couldn't wait any longer. I joined Ulrike, the German girl. Then a German man joined us whose name I don't know. We did not talk too much. There were long minutes of silent walking which was good.

My knee hurt awfully during the night and I was desperately thinking about what to do. I was really close to tears: I can't give it up right on the second day! I have never had any injuries before so I was scared: what if I get one?

Then, when we left, I was filled with enthusiasm. Ulrike walked so fast that it was amazing. A rush, compared to Luana. I instantly forgot about my knee and tried to keep the pace. Then, after having a rest in a bar, I went on with the German. I drank a cafe con leche and was happy about all peregrinos gathering around us...as if it was a club. I loved it. Luana came up with the idea of giving me one of her buckets :D I love that girl!

Then, as I have already mentioned it, I walked with the German man. We were chatting about this and that. He told me that he came here for the same reason as me: to clean up the mess in his head and to think. I was touched.

Then, when we started to talk about serious matters, I have realized that I had left my camera at the bar. I had no choice but to go back...

I have only walked back 200ms when Sonia, the other (the ginger) German girl came shouting 'Camera!!'... I really am surrounded by angels!! I did not have to go back to Villavante!

Then the other girls, Luana and Ulrike caught up with us so we went on together.

[while writing this, I went out to wash the very first, emerald green grapes this year! yummmy]

So, we reached Hospital de Whatever which is virtually the suburbs of Hospital de Orbigo. We saw the famous bridge and I made the others stand and smile for a photo. In the end, of course, everybody took at least one photo :) The bridge was being renovated, the river was...almost completely dried up and I saw beautiful trees which looked like children's drawings :)

We visited the pharmacies at Hospital de Orbigo and spent almost half an hour there. When I finally found a good fix for my knees...it turned out that it's 32 (!!!)€!! Needless to say, I didn't buy it. I bought two elastic strips instead,1,72€ each. And... to be honest, it's much better than the professional one! Ulrike said my face brightened up :D

Then we had a proper lunch. Not on the first street but on the second corner to the left- it worth it. For 6 € we got two fied eggs, 2 slices of bacon, 2 sausages and french fries. And a beer for 1€. We were satisfied with all this- the pilgrim menu cost 9€ :D And it was soooo delicious!! :)

Luana decided to stay there but Ulrike and me continued to Santibanez. It was aaaawful to leave the city at 2pm. The sun was shining so strongly...and there was no shadow. We were crossing fields and everything was burned out. We went up the hills, down the hills..but mostly up.

Ulrike was right: today was full of surprises: first corn fields, then sunflowers, then we walked along the railway, crossed the motorway and now burned out fields where there is absolutely NOTHING. Except for the awful heat, of course.

We defined "pilgim as an animal species."

"Pilgrim: A rare animal which can be found in the north of Spain. It has a very special behaviour. During the day, it walks alone or in small groups but pends the night in packs. A day animal, leaves its nest in the early hours. Its nest is called albergue. Very special in a way that the pilgrim spends only one night here and the leaves to find an other one. The pilgrim walks all day to the direction of Santiago which is exceptional and scientists still don't know why. Easily recognisable for its special organ which is called rucksack. In it the pilgrim carries everything that is needed (and not needed as well) for its survival: food, water and biscuits. The Pilgrim is a meat-eater but friendly, lives on biscuits, bocadillos, cafe con leche and pilgrim menu. Don't hurt it if you see one. You can feed it, it will be very thankful for that!"

 

We were just thinking what the animals might think of us- walking in the extreme heat without stopping.. :D

Then we reached Santibanez where the hospitalero was so unfriendly that we would have left... if Astorga hadn't been so far. But it was so we had to stay.

The albergue isn't so nice, not so clean but has a friendly garden with pear trees-that's where I'm sitting now.

The room is very small and we are 5 in it, of whom 2 boys. They aren't friendly either, at least from here.

My knee doesn't hurt now, only my back. The German man told me that it's normal and the pain would be gone in 2-3 days. I hope so! :)

I realized that it's great to be sponaneous. I did not check my map tday morning- everybody has one. I only check it when there is a great debateon in which direction should we continue. (like today at the motorway.) And we haven't lost our way--up till now :) It would be really hard anyway-there are big and clear signs everywhere. moreover, people are kind and helpful even if you don't ask them :)

So the Camino s great great great: 90%of the pilgrims are kind and really care for you. nd help. Luana kindly gave me her cooling spray for my muscles. She even gave me three sheets of paper with the list of albergues.

I don't feel tired at all. I mean, of yourse I'm tired physically but fmentally resher and fresher. It's great!

Ulrike told me that "i am happy to walk with you because you have a nice personality". Awww, I'm so touched! :)"

 

GYíK 1.- gyakran ismételt kérdések

Sok-sok elfoglaltság miatt késve de meg nem törve újra jelentkezem! Most nincs kedvem begépelni a napló következő részét (meg aztán azt lefordítani), így kénytelenek vagytok beérni némi általános útmutatóval és Gyíkkal a caminóval kapcsolatban. :)

Kivel mentél?

Bár ezt már leírtam egyszer, de ismét sokan megkérdezték... egyedül mentem. Teljesen egyedül és mégsem voltam szinte soha egyedül. Azt hittem lesz időm elmélkedni az élet nagy kérdésein, de nem volt. Túlságosan sok jó ember vett körbe ahhoz, hogy ne barátkozzak és beszélgessek és zarándokoljak velük :)

És csak úgy szóba álltál ott a zarándokokkal? De... hogyan?

Adta magát a helyzet. Ha egy Isten háta mögötti mezőn bandukolsz egymagadban és egy fa árnyékában ücsörög egy másik zarándok és már három órája nem láttál senkit, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy köszönsz neki.Vagy ő neked. És megkínál keksszel. Mert hogy a zarándokok egyrészt egy titkos, összetartó társaság tagjai, másrészt- mint az általunk szerkesztett Encyclopaedia Pilgrimae is említi-,csokis kekszen és főtt tésztán élnek. Egyszóval, főleg a szerényebb pénztárcájú zarándokok bizonyulnak igen adakozónak. Már ami a kekszet és a vizet illeti :D

 

Végig azokkal mentél, akiket első nap megismertél?

Nem. Mindenki más tempóban gyalogolt. Volt, akit csak első nap láttam, meg az utolsón, a misén :D És úgy ugrott a nyakamba, mintha régi jó barátok lennénk. Van akivel naponta találkoztam esténként a szálláson, volt, akit háromnaponta láttam meg véletlenül és persze rengeteg olyan volt, akiket, fájdalom, sose láttam újra... Sokszor jó volt együtt menni, de mindig volt valaki, akire épp rájött az egyedül-mehetnék. Ilyenkor csak annyit mondott, hogy most inkább lehagyna minket. Soha senki nem sértődött meg e miatt persze :)

Egyetlen hátizsákkal...??! Két hétig?

Igen. Két póló, hosszú- és rövid nadrág, fehérnemű (3 garnitúra),  tisztasági szerek, pici törülköző, könnyű flipflop, egy pulcsi és egy poncsó. Ez nyolc kiló... Nem hiszitek el, de tényleg nem kell több! (én se hittem el, azóta is problémás a bal térdem...) Csak ne kövessétek el azt a hibát, hogy MINDEN cuccot kimostok.. mindig legyen legalább egy garnitúra száraz ruha... mert totál szívás, mikor reggel arra ébredsz, hogy hiába volt este kellemes az idő, egyetlen száraz zoknid sincs (tapasztalat.)

De én Nő vagyok... nem bírom ki két hétig smink/csini pólók/ékszerek/stb nélkül!

De. //vagy ne menj zarándokolni...

Mennyibe kerül egy napi életben maradás?

15 euróba, ha ügyes vagy és még távol jársz Santiagótól. Leónban még 5 Euróért tudtam megszállni, Sarriában már 10 volt a legolcsóbb szállás (és onnantól kezdve már teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy magán szállásra mész, mármint árban. A színvonalkülönbség megmarad.) szóval, az út elején 5 € a szállás plusz napi minimum 8 € a kaja: szupermarketben a legolcsóbb halkonzerv, víz (bár ezt lehet ugye út menti kutakból nyerni, szóval én pl. ezzel spóroltam), egy kis kenyér, este készítesz magadnak tésztát , egy cafe con leche. És cervesa, mert megérdemeljük ugye :D Ajánlom figyelmetekbe a csoki darabos magdalenát, azt, amiből 12 van egy csomagban és az út elején 80 cent, a végén már 1€20.. :D Azzal én három napig kihúztam a napi nasit.A szédelgés- hirtelen vércukoresés elleni harc legfőbb és legfinomabb eszköze ez :D

Az út vége felé azért a napi kaja ára is felkúszik nap 10€-ra. A szupermarketben ugyanannak a terméknek az árai felmennek...

De ha okos vagy, társulsz más zarándokokkal és olyan szálláson szálltok meg, ahol van konyha és együtt főztök. (ilyenkor persze lehet, hogy vegákat fogsz ki, mint én... de ők is istenien főznek!!!) Vagy csak nagyon szomorú ábrázattal nyammogsz szegényke vacsidon... valaki biztosan megsajnál majd és felkínálja a vacsorájának egy nagy részét, hogy edd meg... (vagy szimplán leültet az asztalhoz és nem engedi, hogy addig felállj, amíg nem etted tele magad!! :D) Végső esetben minden szálláson van hűtő, legtöbbször ott felejtett finomságokkal, lehet mosómedvéset játszani :) Én is hagytam hátra virslit az egyik szálláson. Remélem, valakinek jól jött :)

Bolt kb négy óránként van, szóval nyugalomság. Kutak egy-két-három óránként. Bár kétóránként. Egyszóval, ha akarnál, se tudnál éhen veszni. (a Francia útról beszélünk!)

 

Mára ennyi. Várom a további kérdéseket. Lehetnek egészen banálisak is :D

Folyt.köv.